Állásbörzén jártam Dániában

TivoliTegnap érkeztem haza Dániából, ahol egy outplacement keretében szervezett állásbörzén jártam. Az esemény több szempontból is érdekes volt, de ami a legkülönösebb, hogy ez volt életem első állásbörzéje, ami érzelmileg is megérintett.

A rendezvényt egy dán játékfejlesztő cég szervezte a saját alkalmazottainak, ahol kb.70-80 embert építettek le.
A dedikált börzéről egy héttel korábban, kollégámtól hallottam. Sok időnk nem volt, ezért gyorsan felvettük a helyi HR-esekkel a kapcsolatot, és már intéztük is a repülőjegyeket.

Érzelmek. HR szempontból egy állásbörze általában rutin feladat, de ebben azért volt egy kis csavar. Az, hogy a résztvevők 2-3 nappal korábban tudták meg, hogy megszűnik a munkahelyük, a megszokottnál nagyobb érzelmi töltetet adott a helyzetnek. Nem volt semmi kirívó, egymás nyakába borulás vagy zokogás közbeni asztalcsapkodás. Mégis, két jelenetet is láttam, amikor felnőtt férfiemberek ölelkeztek, hogy így bátorítsák egymást.

Külsőségek. A dán börze nemcsak az érzelmek, hanem a külsőségek tekintetében is más volt, mint a többi. Itthon már megszokhattuk, hogy a cégek minden alkalommal több százezer forintos stand dizájnokkal rukkolnak elő, és komoly presztízskérdéssé vált, ki hány négyzetmétert bérel, mekkora kivetítőt és hány molinót visz ki a börzére. Mint amikor az ovis gyerekek azon versenyeznek, kinek van szebb és gyorsabb játékautója.

Persze tudom, hogy a stand mérete és kinézete a munkáltatói márka egyenes arányú leképeződése. De mi van akkor, ha nincs lehetőség pazar standot építeni?

Dániában minden cég két könyöklő asztalt és egy hosszabbítót kapott. Ez volt a stand. A csillivilli marketing anyagokra így nemigen lehetett támaszkodni. Mi maradt? A külsőségektől lecsupaszítva, kommunikációval és empátiával versenyeztünk a tehetségekért.

Költözés. Egy másik érdekes tapasztalat, hogy a karrier miatti költözés a dánoknak is nagy falatnak tűnt. A felmondó levél kézhezvétele után a többségnek nem az volt az első gondolata, hogy továbbáll egy másik országba. Többen mondták, hogy most vettek lakást, vagy a család miatt nehéz lenne menni. A legnépszerűbb standok a helyi cégek, valamint a svéd Malmö-ben székelő játékstúdió volt. (Malmö állítólag napi ingázással is könnyedén elérhető.) Találkoztam viszont egy görög, egy japán és egy ausztrál érdeklődővel is, akik maximálisan nyitottak voltak a relokációra. Nem csoda, ők már legalább egyszer végicsinálták ezt.

Arra, hogy a relokációt el kell majd adnunk, már itthon is felkészültünk. Kifejezetten erre az alkalomra készítettünk szórólapokat, amiken promóztuk Magyarországot, és részleteztük azt is, hogy a Budapestre költözés gyors és fájdalommentes. (sajnos csak az EU állampolgárok számára) A helyszínen persze szóban is rá kellett mindezekre erősíteni.

Szemlélet. Éles kontraszt volt aközött, hogy a helyieket és a külföldieket mennyire viselték meg a történtek. A görög, a japán és az ausztrál srácon semmiféle elkeseredés nem látszódott. Fel voltak pörögve, úgy sales-elték magukat, mintha mi sem történt volna. Egyikőjük azt mondta, “shit happens”, de hát rá kell kotorni egy kis  homokot, és tovább kell állni. Úgy, ahogy a kutyák szokták a dolguk végeztével.

(Miköben ezeket mondta, jóízűen vigyorgott.)

Minden elismerésem a helyi HR-eseknek, akik ezt az egészet végigvitték. A gondoskodó leépítés nálam “hard core HR”, amit nem könnyű jól csinálni. Itt még a dán állami szervek képviseletében is volt valaki, és ha jól tudom, a leépített emberek valamilyen állami támogatásban is részesültek.

Egyensúly. A börze után elmentünk egy nagyon zöld és nagyon szép parkba sétálni. Sokan piknikeztek, és nem csak egészen fiatalok, hanem 40-50 év körüliek is, nagyobb baráti társaságokba tömrülve. Csütörtök este, olyan 7 óra lehetett.

Ezek az emberek a munka végeztével nem hazamentek és tévét néztek, hanem biciklire pattantak és parkba kerekeztek. Vidámak voltak, beszélgettek, jól érezték magukat.

Work-life balance.

 

0 Shares

Kommentek