Milyen a jó munkáltatói márka a Facebookon?

Kezdetben volt a totális tanácstalanság. Javában dübörgött a Facebook, amikor a HR-esek között felmerült a gondolat: a Facebookot munkáltatói márka építésére, toborzásra és elkötelezettség növelésére is lehetne használni.

Aztán jött a kérdés, hogy jó-jó, de mit csináljunk, és ki csinálja.

Milyen a jó Facebookos karrier oldal és ki feleljen érte?

HR? Marketing? Külsős ügynökség?

Voltak cégek, akik ebből az egészből szinte mit sem vettek észre. Nem volt HR célú Facebook oldaluk, és ez nem is zavarta őket. Talán eszükbe sem jutott, hogy lehetne. Vagy eszükbe jutott, de túl nagy falat volt a közösségi marketing alapjainak elsajátítása, esetleg az egész gondolat egyszer csak elhalt a „nagy vállalati belső ellenállás”-ban.

Néhány multi azonban belevágott. Létrehozták a cég különálló karrier oldalát. Tartalmat gyártottak, követőket gyűjtöttek, próbálkoztak. Nem biztos, hogy egy jól megfogalmazott stratégia mentén, de hát erre sokszor még a termékeladásból élő page-ek sem mindig figyelnek. A legelterjedtebb Facebook stratégia: „legyen minél több követője az oldalunknak!”

A Facebookos karrier oldalak térnyerését az is nehezítette, hogy a csatorna eredményessége nehezen mérhető. Ha nem csak a követők számára vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy például hányan jelentkeztek a Facebook posztjaink hatására a cégünkhöz, már elég nehéz dolgunk van.

A munkáltatói márka építéséhez a Facebooknak is fizetned kell

Az elmúlt pár hónapban a Facebook és a vállalati HR kapcsolata új szakaszhoz ért. A Facebook átalakította algoritmusát, így a céges posztok organikus megjelenése a követők hírfolyamában 2-6%-ra esett vissza.

Jóslatok szerint Zuckerberg végső célja 1%, tehát bármi, amit kiposztolunk, „magától” a követőinknek csupán 1%át éri el.

A Facebook oldaltulajdonosok többsége először felháborodott, majd rájött: döntenie kell.

  • Az első opció, hogy lemondasz a Facebookról.
  • A második, hogy tovább próbálkozol vele, de úgy, hogy a korábbinál jóval több időt és energiát szánsz rá. Egyes social media szakértők azt ajánlják, hogy növeld a bejegyzéseid számát. Ha naponta 3-5 szuper posztot adsz közre, akkor érezhetően több emberhez juthatsz el ingyen.
  • A harmadik lehetőség, hogy fizetsz. A szponzorált posztok esetén gyakorlatilag csak a pénztárcád korlátozza, hogy hány követődet éred el.

A karrier oldalaknál ugyanez a helyzet. Kérdés, hogy mi éri meg jobban: még többet foglalkozni vele, akár fizetni is érte, vagy mindent úgy csinálni, ahogy eddig? Ez utóbbi azzal a kockázattal jár, hogy ugyanannyi energia befektetéssel a korábbinál jóval kevesebb sikert érünk el.

Megvizsgáltam 10 óriáscég karrier oldalát (Continental, AT&T, Disney,Walmart, Ford Motor, Microsoft, Daimler, Nokia, GM, Allianz), hogy válaszolni tudjak a fenti kérdésre. Facebook oldaluk 2012. októberi adatait (forrás: Social Recruitment Monitor) hasonlítottam össze múlt heti teljesítményükkel (forrás: LikeAlyzer).

Ugyan egy hét közel sem ad pontos képet, de a 10 elemzett oldal alapján a tendenciák egyértelműen látszanak.

A követők száma minden vizsgált oldalnál nőtt. Igaz, elég különböző mértékben. Van, ahol majdnem ötszörösére, van, ahol csak 35%-kal.

Hiába azonban a követők növekvő tábora, a felhasználó aktivitás mindegyiknél rendkívül alacsony.

Vannak különbségek az oldalak közötti eredményességben, de virális hatásnak, vagy legalább érzékelhető interakciós szintnek nyoma sincs.

Olyannyira nem, hogy a posztonkénti  átlagos kommentszám a legeredményesebb oldalnál sincs sokkal 2 fölött.

Hogy ez mennyire kevés, azt jól mutatja, hogy a legkisebb oldal is közel 8,000 rajongóval rendelkezik. A legnagyobb pedig több mint 300,000-rel.

Úgy tűnik tehát, hogy a korábban beindított oldalak tovább gyűjtik a lájkolókat, de valódi elérést és aktivitást nem tudnak generálni. A Facebookos HR page-ek nem váltak tehetség mágnesekké, utánpótlást felsorakoztató „talent pool”-okká. Még csak olyan oldalakká sem, amelyek jópofa dolgokat terjesztenek, és így folyamatosan, apró lépésekben fejtik ki a munkáltatói márka építő hatásukat.

*

Mindezek ellenére egy dologra még mindig jó a Facebook. Arra, hogy a rajta lévő tartalom megerősítse, „elkápráztassa” azokat, akik érdeklődnek a cég iránt. Ők azok, akik döntés előtt állnak, pályázzanak-e, vagy éppen információkat gyűjtenek önéletrajzuk írásához, interjú szereplésükhöz.

Ez is fontos, főleg, ha toborzáskor a fiatalokat vesszük célba. Olyan ez, mintha a Facebook egyfajta folyamatosan frissülő weboldal lenne, a statikus és formális információkat tartalmazó corporate site mellett.

Ez nem túl sok, de még mindig jobb az üzenete, mint annak, ha egy nagy multinak egyáltalán nincs Facebookos HR jelenléte.

12 Shares

Kommentek